Dorgay Károly emlékművének felavatása a Kálvin téren – 2012. március 15.

szobor

Nemzeti Ünnep Mátészalka-ízzel

Dorgay Károly emlékművét avathattuk március 15-én 

A Mátészalkát szeretők talán látják azt a szellemi „építkezést”, ami évek óta folyik itt, s ami a város múltjának feltárását, és emlékeinek beépítését jelenti a jelenbe, hétköznapi életünkbe. Ezt az utat gyermekeink, fiataljaink is járják, akik 2009-ben Szalkai László esztergomi érsek és főkancellár életét, hős személyiségét hívták elő a feledésből, s állítottak neki méltó emléket. Most pedig 2012. március 15-e, nemzeti ünnepünk óta immár egy újabb mátészalkai hős példája kísérhet bennünket mindennapjainkban. Dorgay Károly volt ’48-as honvédszázados, egykori Magyar Királyi Postamester szobra, Bíró Lajos nagyszerű alkotása áll éppen a Posta bejárata előtt. A mű elkészülte adta az alkalmat arra, hogy nemzeti ünnepünkön a városi díszünnepséget és az avatást a Kálvin téren rendezzük meg. Az a több száz szalkai aki ott volt tudja, hogy ez a fáklyafényes este igazi lelki emelkedettséggel, különleges Mátészalka-ízzel járt együtt. László Dávid a Képes Géza Általános Iskola 8. osztályos tanulója, az első mátészalkai szónokverseny győztese mondta el saját ünnepi beszédét, majd a néhány hónapja alakult SZCÉNA Színházi Műhely diákjai adtát elő Tavaszpont című műsorukat. Ez a fiatalos erő és lendület az ami lelkesítette a további felszólalókat, Szabó István polgármester urat és Pozsgay Imre egyetemi tanárt, a magyar rendszerváltozás legendás államminiszterét is. Nagy megtiszteltetés, hogy városunkban fogadhattuk azt a személyiséget, aki nemcsak a politikai közgondolkodást fordította meg hazánkban, hanem aki személyes cselekedeteit, eszméit is megvizsgálva, a tanulságokat levonva akkor is ember tudott maradni, amikor a „csatatéren” vereségek érték. Az ünnepség végén ők ketten avatták fel az emlékművet is a szalkai emberek gyűrűjében, a Dorgay dédunokák, Dr. Nagy Barnabásné, Árkosyné Dr. Bába Blanka és több ükunoka – volt aki egyenesen Bécsből érkezett – jelenlétében.

A Buzogány Béla színművész-igazgató által pompás keretbe foglalt estén boldogan és hálával sorolhattam fel a kezdeményezők és támogatók nevét, akikkel két évig tartó, néha reménytelennek látszó küzdelem után mégis sikerült célba érnünk. Hadd tegyem ezt meg most újra: A Mátészalkai Művészetbarát Egyesület és a Dorgay Károly Egyesület kezdeményezése mellé állt természetesen a család, aztán városunk önkormányzata, Szabó István polgármester úr, Dr. Szászi István alpolgármester úr és családja, a Kossuth téri és a Kertvárosi Református Egyházközség, Soltész József, Futaky László és felesége, Suba Árpádné, Tőkés Szilárdné, Póti Andrásné, Simon József és felesége, Galambos Béla és Dienes Judit, Szombathy Géza és felesége, Dr. Molnár Gábor, Erdős Jenő, Jakab Zoltán és Podolyák József.  Nagy segítséget jelentett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatán, a Képzőművészeti Lektorátustól elnyert támogatás is.

Írásom elején a diákok kezdeményező, múltfeltáró szerepét méltattam. Nagy öröm ez és megbecsülésre, követésre érdemes, de nem szabad elfeledkeznünk a műszaki értelmiség missziójáról sem. Évekkel ezelőtt Dr. Kerekes Imre és Képes Gábor mérnökök kezdeményezésére Zielinski Szilárdnak, a vasbeton-építészet magyar apostolának állítottak szép emléket. Talán egy másik tudós, egy másik mátészalkai születésű híresség, Kosutány Ignác is megérdemelné, hogy mondjuk az itteni bírók, ügyészek, ügyvédek, és más jogvégzett emberek kőbe, vagy ércbe véssék nevét és alakját. Egyesületünk mindenesetre kezdeményezni fogja, hogy ebből a gondolatból ügy legyen.

Rövidesen elkészülhet a megújuló Művelődési Központ is. Ez az épület is sok-sok lehetőséget ad a múlt emlékeinek aktualizált ápolására. Nyáron elkezdődhet a Fellegvár romjainak régészeti feltárása, s ez talán alapot adhat a két dolog összekapcsolására: Régi középkori emlékünk, mint a kultúra „Fellegvára” élhet tovább.

Tavasszal helyreállítjuk a „nagy-végesi” pompakutat és a terecskét, s indul a Száz Család Mozgalom városszépítő programja is.

A szellemi, lelki építkezést folytatnunk kell. A saját érdekünkben. Tudják: aki a múltját nem becsüli, nem ápolja, nem tanul belőle, annak nincs se jelene, se jövője.

Pénzes Ottó