Filep Anita képzőművész

Mátészalkán született, az általános iskolát is itt végezte, majd a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait bőrműves szakon Székhelyi Edit képzőművész, Zagyva László szobrászművész, Szabó Károly festőművész és Tóth Szilvia iparművész irányítása mellett. Az egri tanárképzőn rajz-vizuális kommunikáció szakon szerzett diplomát. Egerben olyan mesterektől tanulhatott, mint Nagy B. István Munkácsy-díjas, és Földi Péter Kossuth díjas festőművészek. A pedagógiai irányultság kialakításában Deszpot Gabriella hatása volt rendkívül jelentős, akinek személyisége és látásmódja nagyon vonzotta a tanítás irányába
Tanított már általános iskolában, különböző alapfokú művészetoktatási intézményekben, és újabban az Esze tamás Gimnáziumban.
Eger után rögtön felvételizett újra az Iparművészeti Egyetemre, ahol a másoddiplomás képzésben vizuális nevelőtanár egyetemi diplomát szerzett, mozgóképkultúra és médiaismeret szakirányban.
Bár több csoportos és egyéni kiállítása volt már mint festőnek, az utóbbi időben inkább animációs filmek, video-projektek, mindenféle installációk készültek.
2005-ben a Vidorfesztiválon közös kiállítása volt György Gabriellával, egyetemi csoporttársával, akivel alapító tagjai a Nyíregyházán működő SZAC-nak is (Szabolcs Art Club).
Legújabban ismét fest, grafikai munkákat készít, díszleteket, belső tereket, kiadványokhoz borítóterveket tervez.

A Mátészalkai Művészetbarát Egyesület rendes tagja